A Kárpát-medence tájai és életközösségei: természettudomány az 5-6. évfolyamon
Az online továbbképzés a természettudomány tantárgy követelményeiből kiindulva a Kárpát-medence természeti jellemzőivel foglalkozik abban a megközelítésben, hogy az Európa közepén fekvő terület szerves egység, amelynek folyamatai nem emelhetők ki a kontinentális keretből, ahogyan az országhatáron belüli folyamatok sem a medencebeliekből, és azok egyes elemei (például domborzat, éghajlat, vízrajz, életközösségek) sem választhatók el egymástól. A Kárpát-medence jellegzetes tájtípusainak feldolgozása szemléletformáló, segíti a modellszerű gondolkodás képességének kialakítását, továbbá a tények összetett rendszerű összefüggésekben való vizsgálata támogatja az interdiszciplináris nézőpont érvényesülését, segíti a tanulókat a mindennapi valóság jelenségeinek, eseményeinek a megértésében, fejleszti oksági, mérlegelő és prognosztikus gondolkodási készségeiket. A továbbképzés arra koncentrál, hogy a hazai környezet tájainak élettelen és élő jellegzetességeit az egyes tudományterületek ismeretanyagának integrált szemléletű megközelítésével dolgozza fel, mintaként szolgálva ahhoz, ahogyan az iskolában is célszerű foglalkozni azzal. Az egyes témák feldolgozásának fókusza az iskolai hasznosíthatóság, ezért a szaktudományi tartalom ismertetése mellett a résztvevők módszertani ötleteket, feladatlapokat, fejlesztő értékelési eszközöket, vagyis könnyen adaptálható, továbbfejleszthető eszköztárat kapnak.